Mennyit nyert, aki már egy éve megvette az új lakását?
Egészen színes képet mutatnak a fővárosi kerületek, ha az új lakások egy év alatt bekövetkezett drágulását nézzük, van kerület, ahol egy év alatt 5 százalékot alig emelkedtek az új lakások árai, de olyan is ahol a 40 százalékot is meghaladta a drágulás. Elsőként a főváros budai oldalán épülő új lakóingatlanoknál néztük meg, hogy mekkora az eltérés a mostani és az egy évvel korábbi kínálati árak között.
Az egész magyar ingatlanpiacon továbbra is folytatódik a lakásárak emelkedése, a legfrissebb 2018 első negyedév adatai alapján a nominális MNB árindex országosan 15,6 százalékkal növekedett a korábbi év ugyanezen időszakához képest. Az éves emelekdés összege csak Budapestet nézve nominálisan 16,6 százalék volt, de még ezen belül is nagy eltérések vannak az egyes kerületek között, valamint az új és használt lakások piacán.
2018 első negyedévében csak az új lakásokat vizsgálva az átlagos négyzetméterár Budapesten több, mint 850 ezer forint volt (az erkély, vagy terasz alapterületét nem számolva) a Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisában feltüntetett árak alapján. Ez az átlagos ár 24 százalékkal magasabb, mint 2017 ugyanezen időszakban. Szintén a fővárost nézve az átlagos alapterület az új lakásoknál 60 négyzetméter, így egy ekkora lakóingatlan megvásárlására átlagosan 51 milliót kell szánnia a vásárlóknak. Az átlagos 24 százalékos nominális emelkedés egy év alatt azt is jelenti, hogy aki 2017 elején vásárolt a fővárosban új lakást, négyzetméterenként 170 ezer forinttal fizetett kevesebbet.
A Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisa alapján a főváros budai oldalán az I., II. és XII. kerületekben 1,3-1,4 millió forint között alakult az új lakások átlagos négyzetméterára 2018 első negyedévében. A III. és XI. kerületben ez az érték mintegy 800 ezer forint volt, míg a XXII. kerületben épülő új projekteknél az átlagos fajlagos ár meghaladta az 500 ezer forintot.
Az év elején rögzített átlagos árakat összehasonlítva az egy évvel korábbi négyzetméterárakkal, az látható, hogy az I. és II. kerületekben egy év alatt 35 százaléknál is magasabb áremelkedés ment végbe. Ezekben a kerületekben viszonylag kevés új lakóprojekt épül, így az elmúlt egy évben megnövekedett kereslet jobban feltornázhatta az árakat, mint azokban a kerületekben, ahol a kínálat is jócskán bővült. A XI. kerületben például ugyanezen időszak alatt az árnövekedés 15 százalékos volt az adatbázisban árral ellátott új lakásoknál, a III. kerületben pedig még ennél is kevesebb, mintegy 5 százalék.
Forrás: portfolio.hu