HUN | ENG

A teljes budapesti
A” kategóriás kiadó irodaház kínálat egy helyen

Online ajánlatkérés! +36 20 381 3917

Eladó a MÁV székház, ennyiért veheti meg

Sokadszorra is megpróbálja eladni az MNV az Andrássy úti volt MÁV-székházat: a vevőnek közel 8 milliárd forintot kellene fizetnie érte.

Ismét eladná a jelenleg üresen álló, Andrássy út 73-75. alatti MÁV-székházat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). A frekventált elhelyezkedésű, kiváló adottságokkal rendelkező, hatalmas épületre július 10-12 között lehet licitálni az elektronikus aukciós portálon keresztül. A kikiáltási ár ugyan 7,9 milliárd forint, de a Budapesten tapasztalható szállodaépítési láz fényében nem zárható ki, hogy egy befektető lát majd benne fantáziát - írja a Napi.hu.

A palota már 10 éve áll üresen, miután az államvasutak igazgatóságait összevonták egy modernebb épületbe. Az Andrássy úti épületet 5-7 milliárd forintért árulták korábban, vevő azonban nem akadt rá. Még a Népszabadság írt arról 2015-ben, hogy évekkel a kiköltözés után meglepően jó a ház állapota belül, amelyen csak kisebb karbantartásokat végeztek az utóbbi időben. Azóta azonban leromlott az épület állaga, jelentős felújításra szorul.

"Valamikor a Vasutas Nyugdíjbiztosító építette, attól vette bérbe a Magyar Államvasutak, és vásárolta meg. Ez egy hagyományos klasszikus irodaépület kialakítású építmény. Érdekesség, hogy a belső udvarában van is egy nagy bunkerrendszer, ilyen harcvezetési pont, esetleges háborús körülményekre készültek a vasút és az állam akkori vezetői. Hál' Istennek soha nem kellett használni" - mondta az épületről 2017-ben Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke.

Az MNV augusztusig több ütemben befektetési célú ingatlancsomagokat is értékesít az elektronikus aukciós portálon keresztül. Licitálni lehet még a nagy kiterjedésű, Béla király út 20-24-re is, ami a hajdani Frivaldszky-Mauthner-Pálffy-villát és történeti kertjét jelenti: 2,1 milliárd forintot remél érte az állam. Az értékes épületben 1998-ig gyermekszanatórium működött, ennek megszüntetése után a ház a vagyonkezelőhöz került, azóta folyamatosan és rohamosan pusztul. Az évekig őrizetlenül álló villából szinte minden mozdítható anyagot elloptak - írta róla a Hegyvidék Újság 2017-ben.


Forrás: napi.hu