65 méteres magasságig nyúló óriásprojekt indul a 13. kerületben
Miután a magyar kormány tavaly novemberben rozsdaövezeti akcióterületté nyilvánította az egykori Láng Gépgyár XIII. kerületi iparterületét, december végén már el is indították a környezetvédelmi eljárást, amely az engedélyezés első lépése – írja a Népszava.
Az ingatlan papíron a svájci hátterű Pacont Kft. tulajdonában áll, de a cég irányításában részt vevő Huszár Viktor és Marton Péter tavaly alapított Southblaze nevű cége 2021 februárjában 7 millió euró (2,5 milliárd forint) jelzálogot jegyeztetett be az iparterületre és az említett környezetvédelmi eljárást éppen a Southblaze kérelmére indították meg a Láng-negyedre a Pest Megyei Kormányhivatalnál.
A lap betekintést nyert a beruházás előzetes vizsgálati dokumentációjába és ez alapján azt írja, hogy a Váci út, Turbina utca, Esztergomi út, Vizafogó út által határolt 8 hektáros tömbben önálló városrész épül, amely „ötvözi a lakó- és irodai funkciót a Láng gépgyár megmaradt műemléki épületeivel”. Az anyag szerint összesen bruttó 280 ezer négyzetméter épülne a felszín felett és további 130 ezer négyzetméter alatta lakóépületek, irodaházak, szálloda, üzletek, közösségi terek és parkoló formájában. A meglévő épületeket a Váci út és a Turbina utca sarkán álló, műemléki védettséget élvező, Alpári Ignác tervezte csarnok kivételével elbontják.
A tervekből az is kiderül, hogy A VÁCI ÚT ÉS A VIZAFOGÓ UTCA TALÁLKOZÁSÁNÁL NÉGY KÜLÖNÁLLÓ TORONYBÓL ÁLLÓ, 65 MÉTER MAGAS IRODAHÁZ ÉPÜL.
További részletek a dokumentációból:
- Az új épület homlokzati szélessége akár 120 méter lehet, zöldfelületből elég 25 százalék, a lakások pedig 50 négyzetméternél kisebbek is lehetnek.
- A műemléki területen 230 szobás szálloda és több termes konferencia-helyszín épül, míg a 4 lakóépületben 1424 lakást alakítanak ki.
- Az Esztergomi út északi végére tervezett lakóépületek maximálisan kihasználják a dunai panorámát, így ott is „toronyszerű beépítés készül”.
- Mivel a Rákos-patak környékének rendezése jelentős értéknövelő hatással bír, ezért a kerületi és fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő terület revitalizációját javasolják. Arról nem esik szó, hogy ezt ki fizetné.
- Az építkezés 2022-2031 között, hat ütemre bontva valósulna meg. Az első két ütemben 3 lakó- és egy irodaházat húznak fel. A lakóépületek földszint plusz 9-16 emeletesek lesznek, a föld alatt 1-3 parkolószinttel, az utcaszinten üzletekkel.
- Az első épület kivitelezését már idén májusban elkezdenék és 2024-ben adnák át. A szálloda az utolsó ütemben 2028 és 2031 között valósulna meg.
- Az épületek között „zöld oázis” létesülne, bár a lakóterületek belső kertjeit csak az ott lakók használhatnák. A gigászi beépítés miatt a 25 százalékos zöldfelületi minimumot csak úgy tudják teljesíteni, ha jelentős méretű tetőkerteket hoznak létre.
- Összesen 3000 parkolót alakítanak ki.
Forrás: Népszava